Fotó
Életetek egyik legfontosabb pillanatának megörökítése igen nagy felelősséggel jár. Éppen ezért megtisztelő számomra ha két ember bizalmat szavaz nekem, és munkámnak ezen a jeles napon. Ennek tudatában készülök minden egyes alkalomra, és ezért tartom fontosnak, hogy az esküvő előtt megismerjük egymást, megismerjük egymás igényeit, megismerjem a történeteteket, így még inkább át tudom adni a Ti érzelmeiteket, a titeket körülvevő aurát és energiákat és az egész esküvő hangulatát, megfűszerezve azzal a kifejező és kreatív látásmóddal és stílussal, amit szeretek belevinni minden egyes munkámba.
Videó
Mivel a mozgókép is nagyon közel áll a szívemhez, ezért a fényképészet mellett foglalkozom videózással, videóvágással is. Ez némileg más megközelítésből adja vissza a rögzített pillanatokat, de az érzelmek, a hangulat és az egyedi pillanatok ugyan úgy óriási hagsúlyt kapnak. Azonban fontos hogy már az első pillanattól kezdve tudjuk, milyen hangulatot, érzelmeket, képi világot szeretnénk átadni az elkészült videóval, és ennek tudatában készüljünk fel a nagy napra.
Fotós Csomagok
- 4-5 óra rendelkezésre állás
- 3-400 db átadott kép
- átadás 30 napon belül
- Színes és Fekete-Fehér változatok
- Kreatív fotózás az esküvő napján (Opcionális) +20.000 Ft
160.000.-
További információ
Ha csak néhány órás esküvőt terveztek a nagy lagzi helyett, egy kicsit intimebb hangulatban, kevesebb vendéggel, vagy akár kettesben, igény esetén egy laza és vidám hangulatú kreatív páros fotózással, akkor ez a Ti csomagotok. Hosszban természetesen személyre szabható, akár a rövidebb 1-2 órás lebonyolításig is, egyedi árazással.
Délutáni esküvő
- maximum 12 óra rendelkezésre állás
- 6-700 db átadott kép
- Online átadás 30 napon belül
- Színes és Fekete-Fehér változatok
- Kreatív fotózás az esküvő napján (Opcionális) +20.000 Ft
270.000.-
További információ
amennyiben a nagy nap napirendjén nem kívánja meg a délelőtti kezdést, akár a készülődést is beleértve, ez lehet a megfelelő választás, hiszen így minden programmal beleférünk a napba, úgy, hogy még a menyecsketánc is megörökítésre kerül, ami nálam általában az utolsó esemény szokott lenni, de persze ez is megbeszélés kérdése, valamint kreatív fotózással is kiegészíthető a csomag.
Egész napos esküvő
- 12 óra+ délelőtti kezdéssel
- 7-800 db átadott kép
- 30 napos vállalás
- Színes és fekete fehér változatok
- Kreatív fotózás az esküvő napján (Opcionális) +20.000 Ft
290.000.-
További információ
Sok esetben a készülődés már a délelőtti órákban elkezdődik, ez pedig a legtöbbször fontos eleme a nagy napnak illetve a fotók hangulatának, ekkor van szükség a hosszabb rendelkezésre állásra, hogy a teljes napot, és minden eseményt le tudjunk fedni, és megörökíteni, egészen a menyecsketánc végéig. A nap hosszából és az események sokaságából kifolyólag a képek darabszáma is több ebben a csomagban, valamint igény esetén egy kényelmesebb kreatív fotózás is beilleszthető a programba.
Külön napi kreatív/Jegyes
- Ha bármely csomag mellé egy másik napon szeretnétek kreatív, vagy jegyes fotózást annak további ára 50.000 Ft.
60.000.-
További információ
Ha a nagy nap forgatagától kicsit elszakadva szeretnétek egy privátabb, időben és térben szabadabb és lazább páros fotózást akkor ezt az opciót javaslom nektek, hogy megalkossuk a tökéletes képeket számotokra.
Videós Csomagok
Highlights videó
- Az esküvő napját összefoglaló, 6-8 perces, gyönyörű vágóképekből, hangulatos zenére vágott videó.
- Előre megbeszélt zenék használata.
- Drón díjmentes használata.
- Online átadás 30 napon belül.
290.000.-
További információ
Általában a legtöbb pár által kedvelt, legnépszerűbb formátum, mely kifejezetten az érzelmekre, az egyedi pillanatokra és az esküvőt övező hangulatra kuszál, hangulatos zenékkel és igény esetén meghitt egymáshoz szánt fogadalmakkal, vagy baráti, szülői beszédekkel kiegészítve. A drót a csomag alapvető részét képezi, hiszen ettől lesz méginkább lélegzetelállító és egyedi a videó. Általában a teljes napot összefoglaló, a készülődéstől építkező meghitt hangulatból egészen a buli fergeteges pillanatait átadó képsorokig, a legslepp pillanatokat magában foglaló videó.
Dokumentációs videó
- Előre meghatározott események rögzítése elejétől a végéig, eredeti hanggal, atmoszférával.
- Eseményektől függően 1-2 órás vágott videóanyag.
- Kézi kamerás és állványon rögzített kamerák használata.
260.000.-
További információ
Az eseményeket elejétől a végéig eredeti hanggal, több perspektívából rögzítő nagyfilm, ami eredeti valójában adja vissza a nagy nap legfőbb eseményeit, így alkotva egy 1 akár 2 órás filmet, rövidebb, hangulatos zenés átkötésekkel.
Teaser highlights
- Kb 1 perces hangulatvideó az esküvő pillanataiból (Highlights mellett igényelhető)
- Az esküvőt követő 1 héten belül átadásra kerül!
60.000.-
További információ
A folyamatosan gyorsuló világunkban egyre népszerűbb videó formátum, mely a highlights videó formájára, de annál még impulzívabb és hatásosabb, rövid kisfilm az esküvőről, mely a fő videó beharangozójaként is tökéletesen funkcionál, vagy akár önmagában is megállja a helyét a gyorsabb vágásokkal és legszebb pillanatokkal. 1-2 perces kisfilm mely kérhető fekvő vagy álló formátumban a social média felületeknek kedvezve.